Eta néni

Ma volt pár elintéznivaló jövős-menős ügyem, de szigorúan a környékre vonatkozott. Miközben egy zebránál topogva vártam a zöld jelzést, mellettem állt egy idős hölgy. Rápillantottam. Hiszen ez bizony Eta néni! Sose tudnám az ő arcát elfeledni. Ő volt az én óvónénim gyermekkoromban, ő volt aki kedves volt, aki nyugalmat hozott és ő volt az aki elkalauzolt a rajzolás birodalmába és a fantáziát idehozta nekünk, a mi szemünk elé. Festőnek készült, de óvónéni lett belőle. Illetve ötvözte ezt a kettőt:)

Olyan jó volt ma látni! Rá is köszöntem, de éreztem hogy így több mint 20 év távlatában maximum egy kedves idegennek tűnhetek (és ezt a feltételezést megint csak a jóindulatomnak köszönhetjük..:) ). Így gyorsan hozzá is tettem, hogy ő bizony az én óvónénim volt. Nagyon megörültünk egymásnak. Pár szót váltottunk csak, mert hamar szétvált az utunk. Megtudtam, hogy akkoriban abban a házban lakott ahol most én. Most sem lakik sokkal messzebb.. és nyugdíjas éveiben csak az unokáknak és a festészetnek él. Hazáig teljesen el volt foglalva a lelkem a régi kedves emlékekkel. Itthon jutott eszembe, hogyha legközelebb látom, bizony megkérdezem hogy tanítana e engem festeni. Mindig érdekelt, de tőle tanulni meg pláne!!

mindenszépetke!