Funny

funny

DodoVirágom szeme

... és az utolsón: Dodo és én...

Idézek...

Folytatom...

"Az életet elsősorban két szükséglet irányítja,
hogy szerethess, és hogy szeressenek."

"A szív jelenlétének hiányakor,
a szeretet és a gyűlölet ugyanazon
érme két oldala."

"Az élet az, amit kihozol belőle
iskola, harcmező vagy játszótér."

"Ha felfedezed a szeretetet, tudni
fogod pontosan hogyan élj."

-SRI AMMABHAGAVAN.

Fall & Rain

újra itt

Itt vagyok megint, nem vesztem el:)
Az elkövetkező időszakban idézeteket kapnak ajándékba az olvasóim, mert egy számomra nagyon kedves gyűjtés került a birtokomba. Remélem Mindenki talál majd kedvére valót, nagyon sok szeretettel küldöm őket!
Csak szép apránként, íme az első három:

"Az élet kapcsolatokból áll,
melynek legjobbika a barátság."

"Az önazonosságod a kapcsolataidból ered."

"A létezésed viszonylagos a másik létezéséhez képest."

SRI AMMABHAGAVAN

Megint fotó...

Megint jártam a nagymamámnál:)

Bosco és én

Hétvégén készült...

Herkules

Az előző bejegyzésemben olvashattatok Herkulesről, Dorka cicájáról. Gondoltam közzéteszek róla pár képet is :)

Az utolsó képhez hozzáfűzném, hogy Herka önerőből találta ki ezt az ülő helyzetet. Azt hiszem a cél, a mosakodás volt.. de ez néha elfelejtődik és akkor így üldögél egy ideig..:)

Nem adhatok tanácsot és azt hiszem, nem jelenthetek ki se…

Erre már többször ráébredtem, de aztán mégis ott találom magam, hogy már megint osztom az eszet:

Gabink mandulaműtétjét mondhatom végig kísérte a mondatom, ami így hangzott: „Nah, most már egészen biztosan nem lesz semmi baj!”.

Aham.. Gabin pedig ekkor jöttek ki olyan kiütések, amiket a vér befogadásához lehetett kötni és az orvos mikor megnézte, csak annyit tett hozzá, hogy Nahát, ilyet még nem láttam!

Hmm…

Mivel Dorka, mint leendő cicagazdi igen izgatott volt, hogy közeledett a hazavitel napja, így kérésére elkísértem Budaörsre, ahol kaptunk egy mirr-murrt (Herkules).

Hazafelé ültünk a buszon, Herkules a boxban nyugodtan feküdt. A beszélgetés ami többször lezajlott:

Dorka: Mit csinál?

.. mert Dodo addigra már olyan izgatott volt, hogy szinte be se mert nézni a boxba..

Én: Néz...

Nos, ezt a párbeszédet párszor lefutattuk, mire megkaptam a következő kérdést:

Dorka: Ugye nem lesz semmi baja?

Hát, nagyon gyorsan próbáltam valami olyan választ kitalálni, ami több mint egy egyszerű, sovány Nem. Mert az olyan hirtelen lett volna és túl egyszerű. Pláne, hogy pont előtte való nap sikerült megnéznem egy cicamentést a tv-ben, így volt honnan ötletet merítenem egy valószínűnek tűnő és érdekes válaszra, ami így hangzott:

Én: Oh, egy cicánál csak akkor van baj, ha liheg! /A tv-ben ez volt a lényege a cicamentős műsornak!:)/

Dorka úgy láttam megkönnyebbült.. kizártunk mindent, nem lehet baj és összeszedve a nyugalmat, benézett a boxba:

Dorka:… liheg!!!!!!

Azt hiszem, erről ennyit!

PS. Herkulesnek semmi baja nem volt azon kívül, hogy meleg volt.

Helyzetjelentés

Ez a hetem aztán tele van csodákkal, illetve ezen a héten észre vettem őket:

- a szenilisek öröme(!), idehaza találtam pénzt, sikerült jól eldugnom magam elől valamikor,

- a munkahelyemről hazatelepített apró yukka pálmafarm elkezdett rügyezni!:)

- hallhattam drága Dorka barátnőm koncertjét, nagyon büszke vagyok rá!

- több hónapnyi várakozás után megérkezett a postával az ikeafamily kártyám

- új ismeretségre tettem szert egy kedves emberkével

- régen látott kedves ismerősökkel vettem fel újra a kapcsolatot

- megint magával ragadott az érzés, hogy mennyi csodás barátom van

- ma megnevetettek, de úgy igazán! (köszönöm Zsu!:))

- kedvenc szomszéd bácsim megvárt a liftnél, hogy együtt menjünk fel és közben váltsunk pár kedves szót...

…és még nincs vége a hétnek!:)

Nagymamámnál jártam..

...és igazán csodásan éreztem magam, íme pár kép:)

Megint képek...

Dorka barátnőm tanácsára olykor képekben tolmácsolom magamat szavak helyett. Így van ez ma is, mert örültem a ma készült fotóimnak, témám az eper volt. :)

mai fotóm...

(Boscom nózija)

Roston

Mától van sárkányom. Akit Sebi készített nekem! Nagyon köszönöm! :)
Íme ő:

ZOO /képekben/

Majdnem felfedezés!

Eljött a tavasz, hogy egészen pontosak legyünk… a nyár!:) A lakásom előtti fán megjelentek a cinkék, szarkák és a többiek. És azt gondoltam sikerült egy új madárfajt felfedeznem.. (merthogy magamból indultam ki és én még nem láttam ilyesféle madárkát azelőtt.) Úgy néznek ki mint az állatkereskedésekben honos pintyek.:)

Nos, utána vagyok járva! Nem fedeztem fel új madárkákat és az állatkereskedésekben sem engedték szabadon őket.. Akiket az ablakomból látni: tengelic.

/Sajnos a fotót nem én készítettem... csak illusztráció/

Egyik nagy vágyam, hogy ilyen picinke madárkákról maradandót alkossak.. ha sikerült, jelzem majd:)

VibeKillaZ Crew

Oh, micsoda élményben volt részem!:) Ugyanis:
Dorka barátnőm és kedves párja egy reggae zenekarban játszanak. Nem ám csak úgy, hogy egy reggae zenekar, aztán kész is! Reggae vibrációk magyar népdalokkal! És a mi Dorkánk adja a hangját a népdaloknak, csodálatos. A zenekar minden tagja elbűvölő, nagyon klassz élmény volt a tegnapi koncert a Pótkulcsban. Igazi boldogságosság! Nagyon büszke is vagyok ám és nagyon köszönöm az élményt!:)

Itt bele tudsz hallgatni, hogy miről beszélek:)

mindenszépetke!
:)

Ömölke

Jelenlegi kedvenc fotóm:
drága Dorka és Bosco üdvözlik egymást.

Gabink mandulája

Úgy esett, hogy időponttal koronázták meg Gabink évek óta esedékes mandulaműtétkéjét. 2009. március 27. Gabi önerőből nagyon bátran állt az eseményhez, jómagam pedig biztosítottam, hogy végig kísérem ezen az úton. Ahogy közeledett az időpont, egyre bátrabbak lettünk és úgy álltunk hozzá, „áh, már lehet, hogy aznap kijön Gabi!”.

27-én egy óra körül kaptam az sms-t, hogy be tudnék e menni?
Elkezdtem futkorászni a lakásban, hogy hajaj, minek örülnék, ha kórházban lennék? Miután összepakoltam a fél lakást, inkább költözésnek tűnt a ténykedésem, mintsem látogatásnak, így megfogtam Emmát a jegesmedvét, mert ő már sok nehéz pillanaton átsegített és kellően izgultam is addigra, hogy mi lehet..és elindultam.

János kórház, ahol 27 éve születtem. (A történet ezen része apuban is elindított egy emléklavinát…). Megérkeztem. Megtudtam, hogy komplikáció merült fel a műtétnél. Sok vért vesztettünk. Gabink igen gyengécske volt, de jókat humorizáltunk, amit megfékeztem egy idő után, mert a nevetés nem csak lelki örömöt, hanem fizikai fájdalmat is hozott magával. Pihengettünk. Együtt. Nagyon örülök, hogy vele tudtam lenni ezekben a pillanatokban. Aztán megérkeztek a többiek is: István, Dorka, Andi, Kornél és én lettem Gabi szinkronhangja, mert addigra az a kicsi hang, ami volt már elfogyott. Örülök, hogy megismerhettem Gabi Édesanyját és a bátyját is, akikről már nagyon sokat hallottam.

Gabi már jobban van, ami nem csoda, hiszen az orvos azt mondta, „fickós” vért kapott. Kérdeztük, hogy ez mit jelenthet, de Gabi csak annyit mondott: „… nem biztos, hogy szeretné tudni!” :)
Nagyon büszke vagyok rád, drága Kincsemtücske!

Best of reklám

- joghurt: „nem csak finom, hanem bárhová magammal is vihetem”… ez megnyugtató! Szóval nem kell rögtön megennem a hűtőpultnál (mint egyébként az összes többit!). Hát, igazi kuriózum!

- mentolos szájbavalós: a doktor néni arra kéri a fiatalembert, hogy lehelgessen az orrára néhányszor.

Abból indulnék ki, hogy a néninek nagyon jólesik, igaz azt nem látjuk, hogy kicsavarja a bugyiját, de mégis erre következtetek, hiszen nagyon szorgalmazza a fiatalembert és a frizurája is szétrobban az or(r)gazmus közeli állapottól, igaz lehet az is hogy csak a néni orra fázik(!)… hát ezek már csak feltételezések.

- majonéz: van olyan márka ebből a termékből, ami azért jó, mert látom az üvegben a majonézt. Sokkal finomabb is így, mint egy nem átlátszó dobozból.

- hajfixáló anyag: mikor a néni pucsítva ül a stúdióban a motoron és fújatja a haját nagyon erős széllel (lássuk be, ez mindennapos tevékenység a mi életünkben is). Milyen jó lenne, ha a föld bolygón én is megmondhatnám, hogy mennyi km/h-val fújhat a szél, hogy mindig arányban legyen a hajamba gyógyított fixáló cuccal.

Puzzle

Az élet a legszebb puzzle játék, mit valaha láttam. Nem harcolunk a pergő homokórával, az idő nem ellenségünk. Hiszem, mindenki megtalálja a képének utolsó darabkáját is és egy felhőn ülve gyönyörködünk egymás képeiben.

Ez a játék mindig velünk van és ha egy darabkát megtalálunk, azt már nem tudjuk elhagyni. A lehetőség adott, mindenki részt vehet benne. Nap mint nap életünk darabkáit keressük. Van, hogy olyan részre akadunk, ami pont passzol egy már meglévőhöz, micsoda öröm is az. Hogy látjuk az összefüggéseket, hogy bizonyosságot nyerünk. Jó irányba haladunk! Van, hogy olyan részlet tárul elénk, amit nem tudunk egy darabkánk mellé sem odapasszírozni. Nem értjük. Hogy jön ez ide, hiszen nem is az én képemhez illik? Talán valaki másét találtam meg? Hiszen nincs meg előttünk a végső kép, minek a részei után kutatunk. Éreznünk kell, hogy a mi részünk e vagy nem. Lehet, hogy az én képem egyik fontos része, de csak később lesznek meg a mellette lévő darabkák, amik igazolják a helyét.

Nem lehet veszíteni, mindenki addig marad, míg a képe össze nem áll, míg a szivárvány végül színeket nem ad neki.

Ha az emberekből nem veszne el a gyermeki öntudat és erő, nem veszne el a játék öröme és nem válna harccá…

Hát játszunk szépen.

Utolsóból a harmadik

Sport. Aha! Mindenképp. A sport, mint fogalom meg én. Elvagyunk, de nem túl szoros a kapcsolat. Sikerélmény? Van!

Általános iskolában „elvoltam” testnevelés órán. Igyekeztem nem felhívni magamra a figyelmet. Ez sikerült is, nem volt kimagasló a teljesítményem és a tehetségem sem mutatkozott meg a kötélmászás vagy a medicinlabda dobálása közben sem (már, hogyha nevezhetjük azt dobásnak?!).

Eljött a nap, amikor egy órán bejött a tanárnő és nem azzal kezdtük, hogy fussunk pár kört vagy valami hasonlóan begyakorolt, megszokott gyakorlat. Beszélt hozzánk. Hosszan. Én csak a végére kaptam fel a fejem, mert akkor mondták ki a nevemet. Gyanús volt. Mert, hogy jön a nevem kimondása a testnevelés óra közelébe, pláne egy ilyen furán kezdődő órán? Sikerült kihámoznom a lényeget, miszerint én képviselem az iskolát a kerületi lövő versenyen! Utólag végiggondolva azt hiszem azért engem választott a tanárnő, mert mindig a kevesebb ellenállás felé mentem, így a reakcióm csak egy beletörődő bólintás volt.

De se a tanárnő se az osztálytársaim nem tudták azt, amit én igen. Erre a feladatra én voltam a legalkalmatlanabb. Ez nem szerénykedés, ez tény. Mínuszból indultam. Egészen pontosan: -2 dioptria! Ezt a hátrányomat titkoltam ugyanis, ameddig lehetett.

Eljött a verseny napja. Az iskolában ahol tartották a versenyt, egy lelket nem ismertem. Hamar túl akartam rajta esni, ez sikerült is. A légpuskával igyekeztem abba az irányba lőni amerre a céltábla volt.:)

Pár nap múlva testnevelés órán bejött a tanárnő és közölte az osztállyal a hírt:

Gaál Enikő az V. kerületi 3. helyezést szerezte meg az iskolának!

Én bizony ezt sikerélménynek könyveltem el. Nyilván könnyebb volt így.:)

Tavasz

Annyira várom, hogy…

mikor elindulok itthonról, nem kell már a kabátért nyúlni, hanem csak kilépni az ajtón. Megnyúlnak a napok. Miközben sétálsz, látod ahogy a szirmokat cirógatja a szellő. A friss eső után a fűre pakolgatni a csigákat, hogy ne maradjanak a figyelmetlenek útjában. Üdvözölni és újra megsimogatni a Margitsziget öreg fáit, majd leheveredni és a felhők alakjával csiklandozni a fantáziánkat. A vágott fű illata. A madárkák tánca.
Várom. Nagyon!

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

ide kattints a muzsikához

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagy komolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Dinamikus tény

Számos teóriát, koncepciót szülök meg naponta. Ezek létrejöttének sokszor már a motivációja labilis. Így a további része már kimondottan mosolyogtató, általában bizonyos idő elteltével észlelhetőek ezek a turpisságok. Nevezhetjük ezeket az összefüggésekért kiáltó gondolatokat dinamikus tényeknek. Nézzünk pár példát:

Az egyik legszembetűnőbb kis életemben az ébredés mint pillanat, mint folyamat. Lefekvés előtt (mikor például még ébren vagyok) jól eltervezem kellő határozottsággal a másnap minimum reggelét. Miszerint 7kor frissen kiugrom az ágyból, miszerint aki korán kel, az igen(!) - annyi tapasztalásom már van, hogy nem tervezem tovább a napot, mivel ez már messziről egy dinamikus ténynek tűnik -, ez a tény egészen reggel 7ig stabil. Mit stabil? Maga az erő! Amitől isteni lénynek érzem magam, mert képes vagyok rá, meg tudom csinálni! Az a fantasztikus, hogy ezt minden alkalommal elhiszem!:) Nos, reggel 7kor jelennek meg a teóriák:

- hiába kelek fel 7kor, ha még úgyis álmos vagyok, tehát használhatatlan leszek egész nap

- nem tehetem meg magammal, hogy haszontalan legyen a nap

- nem tehetem meg a világgal!

Így születik meg nálam egy dinamikus tény.

Ezt vélhetően otthonról hozom, pontosabban édesapától. Mióta az eszemet tudom, ha apuval indultunk valahova (legyen az a sarki közért vagy egy hetes családi vakáció) nem tudtunk elindulni abban az időpontban ami meg lett beszélve. Meg lett beszélve? Ő maga jelentette ki! Csak a legutóbbi élményemet említeném meg, mikor szüleimmel készültünk a Balatonra. Vasárnap édesapa kihírdette (hosszas megfontolás után) hogy édesanyával legyünk készen a csomagokkal és magunkkal is hétfő reggel 8ra, mert akkor aztán indulunk! Nagyon nem szeretne ránk várni. Ez egy dinamikus tény volt. Mi tudtuk, az érdekes az hogy apu nem is sejtette. Pedig ez kizárólag az ő saját dinamikája:)! Kérem szépen, az indulás valós időpontja: hétfő, délután 4 óra. Mi a dinamikus tény, ha nem ez?:)

Élet

Az örök kérdés. Ebből következik az összes többi is.

Nagy válaszokat keresve, kutatva megyünk előre néha megállva egy kicsit. És nézünk, de nem látunk. Futunk, de nem haladunk. Ülünk, de nem pihenünk. Eszünk, de nem lakunk jól.

Pedig csak ott kell lenni ahol éppen van az ember. És egyre csak jönnek a válaszok:

- Gabi telefonál. A mi saját, közös világunkba lépve ezzel, amit csak mi ismerünk. Saját, kialakult nyelvezetünkkel pillanatok alatt egyek vagyunk. Nincs olyan hogy ne tudnánk válaszolni, vagy mosolyt ajándékozni egymásnak.

- Sétálni. És értékelni azt ami akkor van, hogy süt a nap, hogy csepereg az eső, hogy megéljük az év első havazását, hogy megy le a nap, hogy egy baráttal szaladunk a busz után.

- Utazni a metrón és nézni ahogy egy apuka játszik a gyermekével, majd egyszerre összenézni a szemben ülővel, kinek a tekintete ugyanazt az utat járta be és együtt mosolyogni ezen a találkozáson.

- A szomszéd bácsival találkozni az utcán március 13-án és megkérdezni tőle, hogy mikor lesz már tavasz? Mire ő azt feleli, hogy már itt van. Visszakérdezek, hogy hol? Erre ő mosolyog rám, a szívére teszi a kezét és azt feleli: itt.

- Nyáron munka után tovább húzni a napot, mint ameddig valójában tart és leülni a Duna-partra.

- Szervezni egy összejövetelt a barátokkal, várni, majd sok nevetéssel megélni.

- Felhívni Anyut és csak azt mondani neki, hogy „úgy szeretlek Anya”.

Aztán mindenki megy tovább. De aznapra már nincs kérdés.

Eta néni

Ma volt pár elintéznivaló jövős-menős ügyem, de szigorúan a környékre vonatkozott. Miközben egy zebránál topogva vártam a zöld jelzést, mellettem állt egy idős hölgy. Rápillantottam. Hiszen ez bizony Eta néni! Sose tudnám az ő arcát elfeledni. Ő volt az én óvónénim gyermekkoromban, ő volt aki kedves volt, aki nyugalmat hozott és ő volt az aki elkalauzolt a rajzolás birodalmába és a fantáziát idehozta nekünk, a mi szemünk elé. Festőnek készült, de óvónéni lett belőle. Illetve ötvözte ezt a kettőt:)

Olyan jó volt ma látni! Rá is köszöntem, de éreztem hogy így több mint 20 év távlatában maximum egy kedves idegennek tűnhetek (és ezt a feltételezést megint csak a jóindulatomnak köszönhetjük..:) ). Így gyorsan hozzá is tettem, hogy ő bizony az én óvónénim volt. Nagyon megörültünk egymásnak. Pár szót váltottunk csak, mert hamar szétvált az utunk. Megtudtam, hogy akkoriban abban a házban lakott ahol most én. Most sem lakik sokkal messzebb.. és nyugdíjas éveiben csak az unokáknak és a festészetnek él. Hazáig teljesen el volt foglalva a lelkem a régi kedves emlékekkel. Itthon jutott eszembe, hogyha legközelebb látom, bizony megkérdezem hogy tanítana e engem festeni. Mindig érdekelt, de tőle tanulni meg pláne!!

mindenszépetke!