Végre sütött a nap, amit már olyan régen vártam, vártunk (és többeknek megígértem:)). Ritka mód nem is ült még a lelkemen a vasárnaphoz szorosan hozzátartozó érzés, mikor a hétfő lába már a torkomon van. Elindultam a városba. Erre több okom is volt.
Találkoztam drága Andika barátnőmmel és elmentünk megnézni Sebit és alkotásait a WAMP-on.
Út közben a Ferenciek terén éreztem, hogy valaki matat a hátizsákomban. Gondolkodásra nem pazarolván az időt hátra fordultam és ráordítottam az illetőre: „Elnézéééést!”
Az adrenalin lüktetett az agyamban. Mire ő azt mondta álmatagon, hogy „.. Hát még szívinfarktust kapok…” és topogott egyhelyben.
Nem erre a reakcióra számítva ugyan, de tovább mentem, mert amit még ki tudtam volna hozni a helyzetből, az az hogy megütöm. Ugyanis rendkívüli erőt éreztem magamban... igen, fizikait!:)
És utána jött a nap szép része! Találkoztam Andikával és Sebi alkotásai újra elvarázsoltak! Birtokomba jutottak csatok és meglepetés gyűrű! Meseszépek! Nagyon szépen köszönöm itten is!:)
Így szép lett a nap vége:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése